Üdvözöllek!

Örülök, hogy oldalamra találtál. Remélem nem véletlen, és tudok Neked segíteni.

Segíteni abban, hogy egy számodra fontos pillanatot, napot, ünnepet vagy személyt meglepj, és ígérem ebben 100%-osan a partnered leszek.

Röviden szeretnék bemutatkozni, ha még nem ismersz.

Kis korom óta a csapat, a társaság, az időpontok és a teljesítmény szavak vettek körül. Mondhatom azt is, hogy az eddigi életem is egy hosszas szervezés eredménye, és az, hogy most e sorokat olvasod, egy hatalmas álmom és célom volt mindig is.

Tanultam hegedülni. Énekelni, táncolni – ezeket országos, európa és világszintű versenyeken 15 évig. Eközben érettségi után, szereztem 4 szakmát, majd 4 évvel később jelentkeztem egyetemre. Ezen évek alatt, táncedzőként dolgoztam, rengeteg egyetemi rendezvényen vettem részt, majd segítő, és végül némelyik főszervezője lettem. Nem is akarom ecsetelni milyen időpont függő volt az életem, és mennyire meg kellett szerveznem előre a napjaimat, heteimet de volt, hogy hónapjaimat is.

Diploma előtt elvégeztem Rátkai Tímea Rendezvényszervező képzését Budapesten, aki megadta a löketet rendezvényszervezői céljaimhoz. Ezúton is hálás leszek neki mindig! 🙂 ( Rátkai Tímea oldala )

Miután programtervező informatikusként végeztem, elhelyezkedtem egy autóipari cégnél, ahol szintén sikerült a szervezési és a mérnöki énemet összegyúrva egy számomra megfelelő pozícióban elhelyezkedni.

De nem ez volt az álmom.

Tudom milyen érzés, amikor egy megszervezett esemény után mosolyogva távoznak az résztvevők és hetekig még jókat hall vissza az ember. A mögötte rejlő szervezés és minden mozzanat megtervezése, majd megvalósítása nem kis feladat, legyen az egy születésnapi party, ballagás, lánybúcsú, esküvő, fesztivál vagy konferencia. A végén csak az számít, hogy pozitív élmény legyen a szervezők és a vendégek számára is.

Nos, itt vagyok! 🙂

Legyen egy egyszerű kis baráti társaság összehozása, céges rendezvény vagy akár egy esküvő, keress bizalommal.